Európai ügyek

Németországban is jön az energia-árstop

Megfékezik a földgáz, a távhő és az áram drágulását, továbbá ismét kedvezményes közösségi közlekedési bérletet vezetnek be Németországban - jelentette be szerdán Berlinben Olaf Scholz kancellár a tartományi kormányfőkkel folytatott megbeszélése után.

Read More »

Lengyelország is az atomenergiában látja a megoldást

Lengyelországban a következő években három nagy atomerőmű létesül: az elsőt az amerikai Westinghouse építi a tengermelléken, a másodikat dél-koreai technológiával Közép-Lengyelországban létesítik, ahol egy harmadik beruházás is tervben van - jelentette be szerdán Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.

Read More »

Hollandia bezáratja a területén működő kínai kormányzati irodákat

A holland külügyminisztérium elrendelte az ország területén működtetett kínai kormányzati hivatalok, azaz a feltételezések szerint a kínai rendőrség engedély nélkül létrehozott két irodájának azonnali bezárását. Az egyik irodát egy volt kínai rendőrtiszt, a másikat a kínai fegyveres erők egyik leszerelt tagja vezette.

Read More »

Moldova áram- és gázellátás nélkül maradhat

Maia Sandu moldovai államfő szerint országa drámai energiaválsággal küzd; félő, hogy áram és gáz nélkül marad a télen. Az ellátással már most is gondok vannak, immár minden nap kihívást jelent az ország energiaszükségletének biztosítása.

Read More »

Új intézkedésekkel könnyítik az emberek életét Szlovéniában

A szlovén kormány csütörtöki ülésén több intézkedést is hozott az energiaválság és a megélhetési költségek enyhítésére: november 1-jével megemelik a nyugdíjakat, 30 millió eurós támogatást nyújtanak az idősotthonok számára, valamint korlátozzák a távfűtés díját – közölte a szlovén közszolgálati televízió (RTV).

Read More »

Újra felpörgetnék a német-francia együttműködést

Emmanuel Macron francia államfő és Olaf Scholz német kancellár szerdai párizsi találkozójával új lendületet kíván adni a francia-német együttműködésnek az Európai Unión belül, miután az ukrajnai háború nyomán felmerült kérdésekben nézeteltérések alakultak ki a két ország között - jelezte a francia elnöki hivatal.

Read More »

Megvan az új brit kormányfő, még ma hivatalba is léphet

Rishi Sunak volt pénzügyminisztert választotta a kormányzó brit Konzervatív Párt alsóházi frakciója a párt új vezetőjévé - jelentette be hétfő délután Sir Graham Brady, a vezetőválasztási folyamatot irányító tory frakciótestület, az 1922 Bizottság elnöke. A választási eredmény azt jelenti, hogy Sunak lesz az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke.

Read More »

Lesz második forduló a szlovén elnökválasztáson

A szlovén választási bizottság által a voksok 99 százalékos feldolgozottsága alapján közzétett adatok szerint egyik jelölt sem aratott első fordulós győzelmet a vasárnap rendezett szlovén elnökválasztáson. A második fordulóba a jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) támogatásával, de független jelöltként induló Anze Logar és a szintén függetlenként induló, baloldali Natasa Pirc Musar jut be.

Read More »

Javul a helyzet a francia benzinkutakon

Három hétig tartó blokád után a TotalEnergies francia olajipari vállalat egyik finomítójában szerdán felvették a munkát a sztrájkolók, és bár a cég más létesítményeiben folytatódott a fizetésemelésekért meghirdetett munkabeszüntetés, a töltőállomásokon javulni kezdett az üzemanyag-ellátás.

Read More »