Megegyezés született Görögország megmentésének kérdésében – hamarosan folyósítják a második, 130 milliárd eurós mentőcsomagot. A magánhitelezők beadták derekukat és elengedik a görög adósságnak több mint a felét.
Read More »Európai ügyek
A Vajdaságba megy Surján László
A kereszténydemokrata EP képviselő kétnapos vajdasági látogatása során tájékozódás és kapcsolatfelvétel céljából számos találkozón vett részt.
Read More »A választások napján nem lesz népszavazás is
Az előrehozott parlamenti választások napján nem tartanak egyúttal népszavazást is arról, hogy a szlovák legyen az egyetlen, kizárólagos hivatalos nyelv egész Szlovákia területén.
Read More »Az alkotmány módosításán gondolkodik a lett kormány
Tovább gyűrűznek a viták a lettországi népszavazást követően.
Read More »Berlusconi pártja már a választásokra hangol
Silvio Berlusconi bejelentette, hogy nem vesz részt pártja kampányában, csak háttérből segíti a munkát, amit már el is kezdett azzal, hogy kiállt Mario Monti mellett a munkaügyi reform kapcsán.
Read More »Egyetemi hallgatók: megrágalmazták a jogi kart
Az Újvidéki Egyetem hallgatóinak szövetsége valótlannak nevezte Korhecz Tamásnak, a Magyar Nemzeti Tanács elnökének állítását.
Read More »Max. 4 percet zuhanyozhatnának az angolok
Négy percre kellene kurtítania mindenkinek a zuhanyozást Anglia délkeleti részén az aszály miatt - javasolják a helyi vízművek, és vízálló, tojásfőzéshez használatos órákat küldenek szét a lakosságnak.
Read More »Legfőbb bűnük, hogy magyarok
Tőkés László EP-képviselő szorgalmazza a "temerini fiúk" szabadon bocsátását.
Read More »142 milliárdra büntetnék Magyarországot
495 millió eurónyi magyar kohéziós kötelezettségvállalást fagyaszt be 2013. január 1-jétől az Európai Bizottság – derült ki a testület déli sajtótájékoztatójára kiküldött meghívóból, amelyen a gazdasági és a regionális politikai EU-biztos ismertetik majd a Magyarországgal szembeni bizottsági döntés részleteit.
Read More »Szakadhat az Egységes Oroszország
Mind Putyin, mind a párttagok távolodnának a megtépázott hírnevű Egységes Oroszországtól. Névváltoztatás és vezetőcserék is várhatóak, de a pesszimistább forgatókönyvek szerint akár szakadhat is a kormánypárt.
Read More »Tőkés szerint rossz úton jár az RMDSZ
Az Erdélyi Magyar Néppártra azért van szükség, mert az RMDSZ letért az útról – fogalmazta meg Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke székelyföldi körútja tegnapi illyefalvi állomásán.
Read More »Csökkent vagy nőtt a magyar elsősök száma Felvidéken?
Nagy erőkkel folynak a beiratkozások a felvidéki óvodákba, és iskolákba. Csökkent, vagy nőtt a magyar diákok száma Szlovákiában?
Read More »Csapatot cserél az új román kormányfő
Dan Suciut, a Money Channel műsorvezetőjét nevezte ki kormányszóvivőnek Mihai-Răzvan Ungureanu miniszterelnök.
Read More »Az RMDSZ döntése egybecsengett a magyar kormány sugallatával
A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) a kormányzati szerepvállalás folytatásáról hozott döntése egybecsengett a magyar kormány sugallatával - jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Read More »
Kitekintő.hu Ha nyitott vagy a világra.