Hírhedt nácivadász lehet Gauck ellenfele

Nagy valószínűséggel Beate Klarsfeldet fogja jelölni a Die Linke (A Bal) a német államfőválasztáson, jelentette ki a párt társelnöke szerdán. Noha a jelölt személyéről csak csütörtökön fog végérvényesen dönteni a párt, Klarsfeldnek igen jó esélyei vannak: Gesine Lötzsch, a volt keletnémet utódpárt társelnöke így fogalmazott: „a pártom és Klarsfeld között erős a kötődés”.  Így a március 18-án esedékes német államfőválasztáson Joachim Gaucknak valószínűleg ellenféllel kell számolnia, noha a baloldali párt jelölése csak szimbolikus értékű, hiszen múlt vasárnap a Bundestag öt pártja egyezett meg, hogy Gauckot jelölik a német államfői tisztségre.

Beate Klarsfeld 1939-ben született Berlinben, újságíróként dolgozott, élete nagy részét Párizsban és Berlinben töltötte. Meghatározó tette volt, mikor 1968-ban a CDU pártnapján felpofozta az akkori kancellárt, Kurt Georg Kiesingert, hangos ’náci’ kiáltás kíséretében, mert ezzel akarta felhívni a figyelmet a kancellár NSDAP tagságára. Férjével közreműködtek számos, a hitleri-érához kötődő személy üldözésében, többek között Kurt Lischka, Klaus Barbie, Josef Mengele és Ernst Ehlers felkutatásában játszottak kiemelkedő szerepet.

Molnár Tamás Levente

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »