Bemutatkozó látogatáson vesz részt hétfőn és kedden az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöksége a magyarországi parlamenti pártoknál, Budapesten.
Read More »Európai ügyek
Szerb-magyar vízilabdameccsel avatnak Szabadkán uszodát
Április 30-án a szerb államfő jelenlétében, a szerb és a magyar férfi vízilabda-válogatott gálameccsével avatják fel a magyar határtól 10 kilométerre fekvő Szabadka (Subotica) új uszodáját.
Read More »Szórványgondozó program indult Brassó megyében
Több hónapig tartó magyar szórványgondozó programot indított Brassó megyében a Felfalusi Kovács Antal Alapítvány.
Read More »Feministák tüntettek a kormány egyházbarát politikája ellen
Tizenharmadszorra került sor vasárnap a lengyel feministák nőnapi demonstrációjára melyen ezúttal a fő téma az állam és az egyház összefonódása volt.
Read More »Júniusban emelik a közalkalmazottak bérét
A bukaresti koalíciós pártok vezetői hétfőn megegyeztek, hogy júniustól emelik a közalkalmazottak bérét, a kormány pedig később elemzi ennek mértékét.
Read More »A svájciak nem szeretnének többet pihenni
Svájcban népszavazás keretében elutasították azt a tervezetet, mely a négyhetes szabadságot hat hetesre emelte volna.
Read More »Kormányhatározattal hozzák létre a magyar tanszékeket
Kormányhatározattal hozzák létre a magyar tagozatot a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen.
Read More »Nem módosul a kisebbségi törvény Ausztriában
Elutasították a kisebbségi törvény módosítására beterjesztett javaslatot ausztriai kisebbségi képviselők.
Read More »Megerősíti tagságát a csángó szövetség
Az MCSMSZ jelenlegi tehetetlensége nem befolyásolja közvetlenül a moldvai magyar oktatási program működését.
Read More »Gatyába rázzák az EU-s munkaerő-kölcsönzést
A BruxInfo értesülései szerint az Európai Bizottság még ebben a hónapban bemutatja a munkaerő-kölcsönzéssel kapcsolatos irányelv hatékonyabb alkalmazásáról szóló jogszabálycsomagot, amely lassan évtizedes jogi hiátusokat, és eltérően értelmezett paragrafusokat igyekszik majd egyértelművé tenni.
Read More »Internetes tervezőket díjazott a Bizottság
Német, francia, olasz és egy cseh-szlovák vegyesvállalkozás nyerte el az Európai Bizottság díjait, amelyekkel a legjobb internetes útvonaltervező –rendszereket értékelte a testület.
Read More »RMDSZ: Tőkés László felmondta a magyar összefogást
Tőkés távozása természetes, Tőkés kétszínű, Tőkés mondjon le EP-képviselői mandátumáról is – reakciók az EMNT elnökének RMDSZ-ből való kilépésére.
Read More »Elégették a vajdasági zászlót
A szélsőséges Naši mozgalom aktivistái tegnap este Újvidéken elégették a vajdasági zászlót és Ratko Mladićot éltető, illetve számára születésnapi jókívánságot tartalmazó üzeneteket firkáltak a rendőrigazgatóság közvetlen közelében lévő épületek falaira.
Read More »Nemzeti ünnep Kárpátalján: ki rúg fel mit?
Turáni átok ide vagy oda, a legnagyobb szükségben hiányzik a legjobban az összefogás - derült ki a legutóbbi március 15. körüli kárpátaljai kakaskodásból.
Read More »
Kitekintő.hu Ha nyitott vagy a világra.