További vizsgálatot szorgalmazott kedden Genfben a WHO főigazgatója arról az elméletről, amely szerint a koronavírus-világjárványt okozó vírus egy kínai laboratóriumból szabadult ki.
Read More »Európai ügyek
Korona körkép: a franciák fokozottan ellenőriznek, a lengyelek gyorsítják az oltást
A lengyelek a lakosság születési évjárat szerinti, majd általánosan, mindenkire kiterjedő oltásra állnak át. Romániában a külföldiek előtt is megnyitják az oltáselőjegyzési portált.
Read More »Az oroszok nem számítanak harmadik hullámra
Moszkvában már a lakosság 40 százalékánál kimutatták az antitestet, szakértők szerint már májusban sikerülhet elérni a 60 százalékot, amit csak kevés választ el a 70 százaléktól, amely a járvány megszűnésének a szintje.
Read More »Átalakul a spanyol kormány
Átalakításokat jelentett be kedden kormányában Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök, miután egyik helyettese, Pablo Iglesias távozott a kabinetből.
Read More »Kilenc haláleset az AstraZeneca oltás után Németországban
Németország részlegesen újra leállította az AstraZeneca vakcinájával történő oltásokat, miután 31 esetben agyi vérrögképződést regisztráltak az oltás beadása után - az érintett betegek közül kilencen meg is haltak.
Read More »Keddtől Németországba is csak negatív teszttel lehet repülni
A koronavírus elleni védekezés részeként keddtől negatív vírusteszt-lelet felmutatásához kötik Németországban a repülőgépen érkezők belépését. A rendelet egyelőre május 12-ig érvényes, célja leginkább a német turisták otthon tartása.
Read More »Erősödik az ellenállás a korlátozásokkal szemben Romániában
Bukarestben több ezer ember tüntetett hétfő este a koronavírus-járvány megfékezését célzó egészségügyi korlátozások ellen, számos településen pedig spontán tüntetések bontakoztak ki.
Read More »Tovább tart majd a húsvéti szigor Bécsben
Bécsben április 11-éig meghosszabbítják az eredetileg hatnaposra tervezett, a koronavírus-járvány miatt elrendelt húsvéti zárlatot - jelentette be Michael Ludwig polgármester hétfőn újságírók előtt. Az egész napos kijárási tilalom is marad.
Read More »Április közepétől a Johnson & Johnson vakcinájával is oltanak Belgiumban
A sajtóban megjelent információk szerint a belga szakemberek arra számítanak, hogy ezen a hétvégén tetőzhet a járvány Belgiumban. Április közepétől a Johnson & Johnson vakcinájával is elkezdenek oltani és a jó időjárás is segíthet.
Read More »Tovább romlottak a magyar járványügyi adatok
221 ezer fölé nőtt az aktív fertőzöttek száma, már a teljes lakosság 2,29%-a fertőzött, azaz minden 44. magyar koronavírusos. A halálesetek száma meghaladta a húszezret, és közel 1500-an vannak lélegeztetőgépen.
Read More »Kezd kritikussá válni a helyzet a franciáknál
Országszerte nőttek a mutatók, a napi új esetszám átlaga a héten már 36 ezer volt, ami 24 százalékos emelkedés az előző héthez képest.
Read More »Mától nincs kijárási korlátozás Angliában
Feloldották hétfőn Angliában a koronavírus-járvány megfékezése végett csaknem három hónapja elrendelt kijárási korlátozásokat. Létszámkorlátozások azonban még vannak, bár ezek is enyhültek.
Read More »Szlovénia is szigorít a húsvéti időszakra
A szlovén kormány koronavírus-járvánnyal foglalkozó szakcsoportja teljes lezárást javasolt vasárnap a kormánynak a húsvéti időszakra - közölte Mateja Logar járványügyi szakember, a szakcsoport vezetője. Az országban az 1 millió lakosra vetített halálozás 1933-ra nőtt, amivel Szlovénia a lakosságarányos halálozás "negatív világranglistáján" a 7. helyet foglalja el.
Read More »A kijárási tilalom után indul az élet Madridban
Spanyolország fővárosa a világjárvány közepette egy igazi oázis a partik számára, a Városi Rendőrség 3761 bulit számolt fel 2021-ben.
Read More »