Rekord mennyiségű marokkói bevándorló érkezett Ceutába

Több ezren jutották át illegálisan Marokkóból hétfőn az észak-afrikai spanyol exklávé, Ceuta területére – közölték a helyi hatóságok.

A hivatalos tájékoztatás szerint a több csoportban érkező határsértők Benzu és Tarajal településeknél – az apályt kihasználva – a tenger felől úsztak vagy eveztek át kisebb gumicsónakokkal, tutajokkal a marokkói partszakaszról a spanyol területre, és voltak, akik átmásztak a határvonalon húzódó, kerítéssel ellátott mólón.

A csendőrség közlése, több, mint 60000 illegális bevándorlót, köztük mintegy hétszáz gyereket említett, ami rekordnak számít Ceutában. Idén másodjára történt tömeges határsértés ezen a területen, áprilisban 149-en jutottak át a Marokkóból.

A két ország között érvényes megállapodás értelmében az illegálisan érkező marokkói állampolgárokat visszaszállítják hazájukba, de a gyerekek esetében az eljárás bonyolultabb, mivel ideiglenesen a ceutai autonóm kormány gyámsága alá kerülnek, amíg helyzetüket mérlegelik.

Spanyol sajtóbeszámolók szerint a tömeges határsértésre a marokkói hatóságok tétlensége adott lehetőséget, amelyet a lapok szándékosnak tartanak és egy diplomácia konfliktussal magyaráznak. Ugyanis egy spanyolországi kórházban ápolják koronavírus-fertőzés miatt Brahim Ghalit, aki a Marokkóhoz tartozó Nyugat-Szahara függetlenségéért küzdő Polisario Front vezetője.

A marokkói kormány “a jószomszédi viszony szellemiségével ellentétesnek” tartja a szeparatista vezető spanyolországi tartózkodását, az ügyben a belügyminisztérium korábban bekérette a rabati spanyol nagykövetet is.

  • Kapcsolódó:

Forrás: MTI/Instagram

Friss hírek

11 havi mélyponton az euróövezeti BMI

A vártnál minimálisan nagyobb mértékben lassult az euróövezet gazdasági teljesítménynövekedése januárban, tizenegy hónapja a legkisebb emelkedést mutatta a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet beszerzési menedzser indexének hétfőn ismertetett előzetes értéke.

Read More »

Kiürítik a kijevi amerikai nagykövetséget

A brit külügyminisztérium vasárnap ismertetett értesülései szerint Moszkva Oroszországgal baráti viszonyt ápoló ukrán politikusokat akar hatalomra juttatni Kijevben. Az amerikai belügyminisztérium felszólította a Kijevben lévő amerikai nagykövetségen dolgozók családtagjait, hogy hagyják el az országot, mivel az orosz támadás bármikor megkezdődhet.

Read More »

Leave a Reply