Szlovákiában az idén kevesebben mennek üdülni, mint tavaly, a legtöbben anyagi helyzetükre hivatkozva tesznek le az utazásról - derült ki az Eurobarometer friss felméréséből.
Read More »Európai ügyek
A világ legdrágább űrprogramjára készül Oroszország
Oroszország több tízmilliót költ az új keleti űrkikötő építésére és az űrhajózásért felelős minisztérium létrehozására, hogy megőrizzék első pozíciójukat az űrtechnika területén.
Read More »Növekedésre számít a német pénzügyminisztérium
Stabilizálódott a német gazdaság a tavaly év végi visszaesést követően, és 2013-ban ismét növekedésnek indul a pénzügyminisztérium és a jegybank (Bundesbank) hétfőn megjelent elemzése szerint.
Read More »Megvitatják az EU-államok jogállamiságát
Hétfői ülésükön vitatják meg az európai ügyekért felelős miniszterek négy tagállam külügyminisztereinek azt a kezdeményezését, miszerint az Európai Bizottságnak javasolnia kellene egy jogállamiság-mechanizmus létrehozását. Mind a kezdeményezők, mind az ír elnökség leszögezte: az ötlet nem Magyarországról szól.
Read More »Hivatalosan senki sem örül a Jobbiknak Erdélyben
Elutasítóan vagy visszafogottan kommentálták a maszol.ro által megkérdezett politikusok, hogy a Jobbik megkezdte az erdélyi tagtoborzását.
Read More »Történelmi pillanat: először újrázhat az olasz államfő
Továbbra sincs egyetértés az olasz pártok között: a sikertelen kormányalakítási kísérletek után most az új államfő megválasztása is kudarcba fulladt. A válságot elkerülendő megoldásként Giorgio Napolitano újabb mandátumot vállalt. Egyre nagyobb az esély a többpárti kormány megalakulására.
Read More »Hagyjanak fel a vajdasági „válsággyártással”
Kormányon kívüli civil szervezetek, közéleti személyiségek, értelmiségiek arra figyelmeztetnek, hogy Vajdaságon „politikai erőszakot” követnek el, megkísérlik eltörölni a tartomány autonómiáját, s úgy értékelték, hogy az ilyen magatartásnak beláthatatlan következményei lehetnek.
Read More »Kibékül egymással Koszovó és Szerbia?
Tegnap este történelmi fontosságú megállapodás született: Brüsszelben: Ivica Dacic szerb-, és Hasim Thaci koszovói miniszterelnök kézjegyével látta el a szerb-koszovói viszonyt rendezni látszó, 15 pontos megállapodás-tervezetet.
Read More »EMNP tisztújítás: nem volt meglepetés
Toró T. Tibort választották az Erdélyi Magyar Néppárt elnökévé szombaton, a II. Országos Küldöttgyűlésen. A 392 érvényes szavazatból 374 volt az igenek száma, 10 küldött nemmel voksolt.
Read More »Szent György-napi hívogató
Ünneplőbe öltözött Sepsiszentgyörgy, színes lobogók jelzik mindenfelé a közelgő városünnepet, s mintha a soká késlekedő tavasz is e jelre várt volna, végre zöldbe borultak a fák, színes virágok lepték el a parkot.
Read More »Tömeges szürkemarha-pusztulás kezdődött
Az egyik kárpátaljai hírportál felvételeinek tanúsága szerint legalább 70-80 magyar szürkemarha-tetemet dobtak ki egy gödörbe abból a mintafarmból, amelyet magyar-ukrán kezdeményezésre hoztak létre a beregszászi járásban.
Read More »Slota segítene az SNS-en – de nem ingyen
Ján Slota, az SNS korábbi elnöke visszatérne a politikába, viszont erősebb hatásköröket akar, mint korábban. Cserébe segítene a pénzügyileg nehéz helyzetbe kerülő nemzetieknek.
Read More »A Smer nem támogatja a közvetlen főügyészválasztást
A kormányzó Smer nem fogja támogatni azt az alkotmánymódosítási javaslatot, mely szerint a lakosság választhatná meg a főügyészt.
Read More »Emlékmű a jogfosztottság áldozatainak
Dunaszerdahelyen szombaton A Magyar Megmaradásért Polgári Társulás (AMMPT) szervezésében emlékművet avattak az 1945-48 közötti jogtiprások szenvedőinek.
Read More »