Slota segítene az SNS-en – de nem ingyen

Ján Slota, az SNS korábbi elnöke visszatérne a politikába, viszont erősebb hatásköröket akar, mint korábban. Cserébe segítene a pénzügyileg nehéz helyzetbe kerülő nemzetieknek. A vezetésnek nem tetszik az ötlet.Slota még 2012 őszén mondott le tisztségéről, s a párt tiszteletbeli elnökeként tevékenykedik azóta.

A SITA hírügynökség szerint azóta már a visszatérésén gondolkodik, s cserébe azt kéri, hogy tiszteletbeli elnökként legyen beleszólása a korábbinál sokkal több dologba – viszont pénzzel is kisegítené a nehéz helyzetben levő, megszorult pártot.

„Bármilyen, a pártnak tett segítséget az elnöki hatáskörök átruházásától tenne függővé, ezzel nem értenék egyet” – nyilatkozta az eset kapcsán Andrej Danko, az SNS jelenlegi elnöke. A párt komoly pénzügyi problémákkal küzd, vagyona helyett inkább csak adósságai akadnak, s a jelenlegi helyzetben csak Slota és a párt alelnöke, Milan Frič ajánlott segítséget. Danko elmondása szerint a feltételek között szerepel egy ősszel esedékes alapszabály-változtatás, melynek átültetése után a tiszteletbeli elnök is erős személyiséggé válna a párton belül.

Márciusban az SNS eljárást indított Slota ellen a párt vagyonának gazdaságtalan módon való kezelése kapcsán, ami a nemzetiek fennállását is fenyegeti. Slotának jelenleg csak tanácsadói szerepe van, vétójoga pedig nincs, pozíciója viszonylag gyenge a párton belül.

Bumm.sk / SITA

Friss hírek

horzrt.hu

Különleges eszközök a gyermekek fejlődéséhez (x)

A sajátos nevelési igényű gyerekek fejlesztése egy összetett és átgondolt folyamat, amely türelmet és figyelmet követel meg a nevelőktől. Az ilyen gyermekek képességfejlesztése kiterjed arra is, hogy tapasztalatokon alapuló tanulást biztosítson számukra, ami a mindennapi életük során támogatja őket.

Read More »
kazanabc.hu

A csaptelepek meghatározó szerepe otthonunkban (x)

Gondoltál már arra, milyen jelentőségteljes szerepe van a csaptelepeknek otthonunk kialakításában? A csaptelepek most már nem csupán egyszerű vízvezetők, hanem a konyha és a fürdőszoba kulcselemei, amelyek hozzájárulnak otthonunk kényelmességéhez és energiahatékonyságához.

Read More »