Októbertől a törökországi menekültek elektronikus kártyán kapnak pénzt

Újabb, csaknem 350 millió eurónyi segélyt hagyott jóvá csütörtökön az Európai Bizottság a Törökország területén tartózkodó menekültek ellátására – jelentette be a brüsszeli végrehajtó testület.

A bizottság tájékoztatása szerint a jóváhagyott 348 millió eurót (mintegy 107 milliárd forintot) a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő törökországi menekültek mindennapos szükségleteinek kielégítésére fordítják a török hatóságokkal, a török vörös félholddal és az ENSZ Világélelmezési Programjával együttműködve.

Az októberben induló program keretében közvetlenül a menekülteknek adott elektronikus kártyákra utalnak pénzt havonta, a tervek szerint mintegy egymillió érintettnek juttatnak humanitárius segélyt országszerte. A kiválasztott családok így maguk választhatják meg, hogy mire fordítják a támogatás összegét, és mivel ők maguk fognak vásárolni, a helyi gazdaságnak is támogatást nyújtanak. A menekültek a támogatások révén élelmiszert vásárolhatnak, szállást biztosíthatnak a családjuknak, és iskolába küldhetik a gyerekeiket – mutattak rá a brüsszeli közleményben.

„Az Európai Unió és a tagállamok által biztosított támogatás jelentős változást fog hozni a konfliktusok és az erőszak elől menekülő férfiak, nők és gyerekek életében. A Világélelmezési Programmal és török partnereinkkel együtt olyan újszerű rendszert fejlesztettünk ki, amely a lehető leghatékonyabb módon elégíti ki a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő emberek szükségleteit. Ez gyökeres változást hoz a nemzetközi humanitárius segélyezésben” – mondta Hrisztosz Sztilianidisz, az Európai Bizottság humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős tagja.

Sajtótájékoztatóján az uniós biztos úgy vélte, hogy „Törökország páratlan nagylelkűségéről tett tanúbizonyságot az országban tartózkodó menekültek ügyében”.

A most bejelentett támogatás része az Európai Unió által az idei és a következő évre Törökországnak felajánlott hárommilliárd eurónak.

A március 18-án kötött EU-török megállapodás értelmében az egyezség életbe lépésétől kezdve Törökország visszafogadja a területéről Görögországba érkező illegális bevándorlókat, az unió pedig befogad ugyanannyi szíriai menekültet, amennyinek ily módon távoznia kell, és Ankara első körben 3 milliárd euró hozzájárulást is kap a menekültek ellátásához.

Friss cikkeink Törökországról:
Még mindig rúgják ki a katonákat Törökországban
Tisztességes eljárásra számíthatnak a török puccskísérlet felelősei

Forrás: MTI

Friss hírek

horzrt.hu

Különleges eszközök a gyermekek fejlődéséhez (x)

A sajátos nevelési igényű gyerekek fejlesztése egy összetett és átgondolt folyamat, amely türelmet és figyelmet követel meg a nevelőktől. Az ilyen gyermekek képességfejlesztése kiterjed arra is, hogy tapasztalatokon alapuló tanulást biztosítson számukra, ami a mindennapi életük során támogatja őket.

Read More »
kazanabc.hu

A csaptelepek meghatározó szerepe otthonunkban (x)

Gondoltál már arra, milyen jelentőségteljes szerepe van a csaptelepeknek otthonunk kialakításában? A csaptelepek most már nem csupán egyszerű vízvezetők, hanem a konyha és a fürdőszoba kulcselemei, amelyek hozzájárulnak otthonunk kényelmességéhez és energiahatékonyságához.

Read More »