Nyomás alatt Theresa May

Az Európai Tanács elnöke szerint Nagy-Britanniának minél előbb el kellene kezdenie a kilépés feltételeiről szóló tárgyalásokat az Európai Unióval. Donald Tusk, aki csütörtökön Londonban Theresa May brit miniszterelnökkel tárgyalt, a Downing Street tájékoztatása szerint úgy fogalmazott, hogy „a labda a brit térfélen van”.

Az uniós állam- és kormányfők testületének vezetője kijelentette: a 27 EU-társállam most arra vár, hogy Nagy-Britannia mikor jelenti be a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyének aktiválását. Ez a cikkely szabályozza a kilépési folyamatot, és aktiválásának bejelentésével veszi kezdetét a szerződésben előirányzott kétévi tárgyalássorozat. Tusk szerint mindenkinek érdekében állna, ha London minél előbb bejelentené a cikkely aktiválását.

Theresa May azonban már több nyilatkozatában is közölte, hogy London csak akkor aktiválja az 50. cikkelyt, ha kidolgozta tárgyalási stratégiáját. A brit kormányfő egyértelművé tette azt is, hogy az idén ez nem várható.

May alig egy nappal Tusk látogatása előtt, a londoni alsóházban felszólalva kijelentette: a brit kormány szeretné józan, megfontolt módon átgondolni a kilépési folyamattal kapcsolatos kérdéseket, ezért mindaddig nem hoz érdemi döntéseket, amíg erre nem áll készen. London „nem fogja idő előtt kiteregetni kártyáit”.

Donald Tusk a Downing Streeten tartott csütörtöki találkozón a brit kormányfő szóvivője szerint azt mondta: a jövő heti pozsonyi EU-csúcstalálkozó napirendjén nem szerepel az Egyesült Királyság és az Európai Unió lehetséges jövőbeni viszonyrendszerének megvitatása, mivel ehhez arra lenne szükség, hogy London formálisan bejelentse az 50. cikkely aktiválását. „Ezt a nézetet mind a 27 másik tagállam osztja. Egyszerű kifejezéssel élve a labda most az Önök térfelén van” – idézte a brit miniszterelnöki hivatal szóvivője az Európai Tanács vezetőjének szavait.

Tusk a tájékoztatás szerint hozzátette: tudja, hogy mindez nem könnyű, de reméli, hogy London a lehető leghamarabb készen áll majd a folyamat elindítására.

Theresa May szóvivője szerint a brit kormányfő azt válaszolta, hogy London a kilépési folyamat zökkenőmentességében érdekelt, és éppen ezért kíván elegendő időt hagyni magának arra, hogy felkészülhessen a tárgyalásokra. Amíg azonban Nagy-Britannia az EU tagja, addig erőteljes szerepet is játszik majd az unió politikájában, továbbra is szilárdan kiáll például az Oroszország elleni szankciók fenntartásáért – hangsúlyozta a brit miniszterelnök.

Forrás: MTI

Friss hírek

horzrt.hu

Különleges eszközök a gyermekek fejlődéséhez (x)

A sajátos nevelési igényű gyerekek fejlesztése egy összetett és átgondolt folyamat, amely türelmet és figyelmet követel meg a nevelőktől. Az ilyen gyermekek képességfejlesztése kiterjed arra is, hogy tapasztalatokon alapuló tanulást biztosítson számukra, ami a mindennapi életük során támogatja őket.

Read More »
kazanabc.hu

A csaptelepek meghatározó szerepe otthonunkban (x)

Gondoltál már arra, milyen jelentőségteljes szerepe van a csaptelepeknek otthonunk kialakításában? A csaptelepek most már nem csupán egyszerű vízvezetők, hanem a konyha és a fürdőszoba kulcselemei, amelyek hozzájárulnak otthonunk kényelmességéhez és energiahatékonyságához.

Read More »