Nehéz dolga lesz az exkormánypárti képviselőknek

A Sieť kormánypártból távozó politikusokat, köztük a parlament egyik alelnökét, Andrej Hrnčiart, valószínűleg nem engedik majd be a koalíciós tanács üléseire, írja az Új Szó.

A Sieť néhány tagja a közelmúltban távozott a pártból, mert nem bíznak már meg Radoslav Procházkában, a politikai formáció elnökében. A távozó képviselők saját platformot alapítottak. A keddi kormányülésen egyikőjük sem volt jelen.

„A Sieť elnöke biztosított minket, hogy az augusztus 13-i közgyűlésen párton belül megoldják a helyzetet. Más párt belügyeibe nem kívánunk beavatkozni“ – mondta el a koalíciós tanács ülése után Bugár Béla, a Híd elnöke, aki az ülésről a sajtót tájékoztatta. Szerinte a partnerek számára az a legfontosabb, hogy a Sieť minden képviselője továbbra is támogassa a kormánykoalíciót.

„Ígéretet kaptunk arra is, hogy a Koalíciós Tanács ülését követően tájékoztatni fogják a platformot létrehozó képvislőiket“ – tette hozzá Bugár.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »