Három megyei rendőrfőkapitányt, egy rendőrattasét, és öt katonatisztet léptetett elő tábornoki rangba tegnap Andrej Kiska köztársasági elnök. Faragó Csaba személyében egy magyarral is bővült a főtiszti kar, írja az Új Szó. A kormány január 13-ai döntése nyomán tegnap rendőr tábornokká nevezte ki Faragó Csaba pozsonyi, Vladimír Šramko trencséni, és Marián Slobodník besztercebányai kerületi főkapitányokat, valamint Juraj Bukuš budapesti rendőrattasét. Az államfő vezérőrnaggyá léptette elő Ondřej Novosadot, a Szlovák Köztársaság Fegyveres Erő Szárazföldi Erőinek parancsnokát, Miroslav Korbát, légierő parancsnokát, és Ján Balciart, a Katonai Hírszerzés parancsnokát. Ivan Pacho, a Szlovák Köztársaság Fegyveres Erői Vezérkarának stratégiai tervező törzse parancsnokát, és Vladimír Šimkót, a Köztársasági Elnöki Hivatal Katonai Irodájának vezetőjét dandártábornokká léptette elő. Az előléptetéssel a rendőrség kötelékében nyolcra emelkedett a tábornokok száma, a hadseregben 20 tábornoki hely van, ebből 15-öt töltenek be tábornokok, ötöt pedig ezredesek. „A tábornoki kar száma arányaiban összehasonlítható a szomszédos államok hadseregeinek tábornoki karával, és a tisztikaron belül is arányos” – áll a védelmi minisztérium közleményében.
határon túli magyarok Kárpát-medence rendőrség Szlovákia
Friss hírek
Tartja vezető pozícióját a Toyota Magyarországon
A magyarországi újautó-piac az idén felpezsdült, 38,3 százalékkal bővültek a magánvásárlások, 44 652 autót vettek meg magánszemélyek. A Toyota 13.785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését.
Read More »Újabb villámárvíz volt Nepálban
Nepálban kilenc nappal ezelőtt gleccseromlás miatt villámáradás söpört végig, most vasárnap pedig egy földcsuszamlás miatt alakult ki újabb villámárvíz.
Read More »Leállítják Donald Trump közpénzből finanszírozott reklámjait
Egy szövetségi bíró elrendelte, hogy töröljék az összes fennmaradó televíziós reklámot, amelyeket adófizetői pénzből – több millió dollár értékben – fizettek ki Donald Trump politikai üzenetének népszerűsítése céljából.
Read More »2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben
Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.
Read More »Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény
Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.
Read More »149 helyett 44 milliárd forintba fog kerülni az M6-os üzemeltetése
Aláírták az M6-os autópálya üzemeltetési szerződését, a megbízást 44 milliárd forintért az autópályát korábban megépítő, és két évtizede működtető koncesszor kapta meg további 11 évre - közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Read More »
Kitekintő.hu Ha nyitott vagy a világra.