Óriási tömegek követelik az azonnali választásokat Izlandon

  • Az ország arányaihoz képest ismét óriási tömeg gyűlt össze a reykjaviki parlament előtt szombaton.
  • A rendőrség szerint délután mintegy 5-6 ezer tüntető gyűlt össze a parlamentet övező Austurvöllur téren.
  • Az emberek már az őszre előre hozott választásoknál is többet akarnak.

Az izlandiak ismét nagy számban gyűltek össze szombaton a parlament reykjaviki épülete előtt, hogy „azonnali választásokat” követeljenek és a nemzetközi offshore-botrányban két minisztere révén is érintett új kormány távozását szorgalmazzák. A rendőrség szerint délután mintegy 5-6 ezer tüntető gyűlt össze a parlamentet övező Austurvöllur téren, ahol néhány napja, hétfőn este legalább 8 ezren tiltakoztak, példátlan módon a 320 ezer lakosú ország történetében.

Az utca nyomása váltotta ki Sigmundur David Gunnlaugsson miniszterelnök „ideiglenes félreállását”, miután kiderült, hogy a panamai Mossack Fonseca ügyvédi irodából kiszivárgott és egy nemzetközi tényfeltáró újságíró konzorcium (ICIJ) által közzétett iratok szerint Gunnlaugsson egy, a Brit Virgin-szigeteken bejegyzett cégben tartotta vagyonát, anélkül, hogy arról számot adott volna 2009 áprilisi képviselővé választásakor. Posztját Sigurdur Ingi Jóhannsson mezőgazdasági miniszter vette át csütörtökön, ő azonban igen népszerűtlen, ráadásul megerősítette posztján Bjarni Benediktsson eddigi pénzügyminisztert és Olöf Nordal belügyminisztert, holott mindkettőjük neve szerepel a „panamai dokumentumokban”.

A Gunnlaugsson vezette, jobbközép Haladó Pártból és a Függetlenségi Pártból álló kormánykoalíció döntése értelmében Jóhannsson az előre hozott választásokig maradna hivatalban, s a választásokat a voksolás menetrendszerű időpontjánál legalább hat hónappal korábbra, őszre tűznék ki. „Bjarni, Olöf, távozzatok a parlamentből azonnal, megcsúfoltátok az erkölcsöt” – lehetett olvasni a tüntetők egyik transzparensén. A tüntetők a már szokásos módon, sípokkal, fémkannákkal dobokkal csaptak zajt, közös ritmusokban. Egy rock-együttes egy teherautó platójáról eljátszotta a Rage Against the Machine együttes Vegyétek vissza a hatalmat című dalát. A reykjaviki megmozdulásról beszámoló francia hírügynökség felidézi, hogy 2009 januárjában, amikor a pénzügyi válságban Izland térdre kényszerült, egy hasonló „a serpenyők forradalmának” is nevezett spontán mozgalom kényszerítette lemondásra az akkori jobboldali kormányt.

MTI

Friss hírek