Nyomoznak az elítéltek írásai miatt

Hivatalból bűnvádi vizsgálatot indított a korrupcióellenes ügyészség (DNA) az elítéltek által írt, tudományosnak titulált művek ügyében, amelyek egyenként 30 nappal rövidítették meg a börtönbüntetésüket.

A DNA keddi közleménye szerint az elmúlt két évben 188 elítélt összesen 400 könyvet jelentett meg különböző kiadóknál, és alapos a gyanú, hogy művek megírásakor, kiadásakor és az ezekért járó büntetésenyhítések megállapításakor visszaélések történtek.

Az ügyészek vizsgálata az elítélteknek ajánlást megfogalmazó egyetemi oktatókra, a könyveiket megjelentető kiadókra és a börtönöknek azoknak a képviselőire is kiterjed, akik jóváhagyták a büntetések enyhítését. Az érintettek ellen bűnpártolás gyanújával indulhat bűnvádi eljárás.

Mint ismert, a „börtönirodalom” hónapok óta foglalkoztatja a román sajtót, miután egyértelművé vált, hogy számtalan elítélt – köztük üzletemberek, politikusok – visszaéltek a büntetésüket lerövidítő lehetőséggel. Ha volt pénzük, nem is volt nehéz dolguk, mert csak egy egyetemi tanár ajánlását kellett megszerezniük.

Tavaly szokatlanul sok, összesen 331, tudományosnak titulált művet jelentettek meg a romániai elítéltek. Egyikük, az időközben szabadult Gigi Becali például el is ismerte, hogy mások írták – pénzért – a könyveit. Mindezekért a sajtó egy része a „börtönirodalom” most közzétett jegyzékét szégyenlistának nevezi, az igazságügyi miniszter pedig közölte, hogy felülvizsgálják a börtönben született műveket. Emellett történtek már kezdeményezések a jogi lehetőség felszámolására is.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »