Kitiltják a romániai audiovizuális médiából a gyógyszerreklámokat

Kitiltják a romániai rádió- és televízióműsorokból a gyógyszer- és gyógyszertárreklámokat – közölte Végh Sándor szenátor, az intézkedést tartalmazó törvénytervezet kezdeményezője az MTI-vel kedden.

A javaslatot a szenátus – a szakbizottsági ellenjavallat dacára – nagy szavazattöbbséggel fogadta el, hatályba lépéséhez pedig már csak az államfő aláírására van szükség.

Eddig csak a vényköteles orvosságok reklámozását tiltotta az audiovizuális törvény: ezt most a vény nélkül megvásárolható gyógyszerekre is kiterjesztették. A tilalom nem terjed ki a nyomtatott sajtóra, az internetre, vagy más reklámhordozókra.

Egy tavalyi felmérés szerint a gyógyszeripar évi 300 millió eurót költ hirdetésekre Romániában, ennek csaknem kétharmadát tévéreklámra.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »