Megnyitották a szerb uniós csatlakozási tárgyalások első két fejezetét

Megnyitották a szerb uniós csatlakozási tárgyalások első két fejezetét – jelentette be brüsszeli sajtótájékoztatóján az EU soros elnökségét betöltő Luxemburg külügyminisztere.

Jean Asselborn közlése szerint a pénzügyi felügyeletre vonatkozó 32-es, és a Koszovóval való kapcsolat normalizálására vonatkozó 35-ös fejezet megnyitásával a gyakorlatban is megkezdődnek a csatlakozási tárgyalások, amelyeket hivatalosan tavaly januárban nyitottak meg.

Asselborn nagyon fontosnak nevezte a lépést, és hangsúlyozta, hogy a 35-ös fejezet lezárása jóval nehezebb lesz, mint a 32-esé. „Meglátjuk, hogyan fog menni a folyamat” – mondta a luxemburgi külügyminiszter a tagországok külügyminisztereinek hétfői tanácskozása után tartott esti sajtótájékoztatóján.

Aleksandar Vucic szerb kormányfő kijelentette, hogy nagy nap ez országa számára. A miniszterelnök örömét fejezte ki amiatt, hogy az Európai Unió is tagjai között szeretné látni Szerbiát, valamint külön megköszönte Angela Merkel német kancellár segítségét.

A Koszovóról szóló csatlakozási fejezet megnyitása azért is fontos Szerbia számára, mert Belgrád és Pristina kapcsolata már több mint hét éve rendezetlen. Koszovó 2008-ban egyoldalúan mondta ki függetlenedését Szerbiától, amit Belgrád azóta sem ismer el, és még mindig saját tartományának tartja Koszovót. A két fél között 2013 tavaszán brüsszeli közvetítéssel kezdődött normalizációs tárgyalási folyamat, amely azóta is tart, az ezeken megkötött megállapodásokat azonban nem sikerült maradéktalanul teljesíteni.

A belgrádi kormány tagjai többször is kijelentették: Szerbia soha nem fogja elismerni Koszovó függetlenségét, ám a kapcsolat rendezésére mindenképp szükség lesz mindkét fél európai integrációja érdekében. Az Európai Unió hivatalosan ugyan nem kérte arra Szerbiát, hogy ismerje el Koszovó önállóságát, ám szakértők szerint előbb-utóbb erre is sor kerülhet. Az unió azonban maga is megosztott a kérdésben, a 28 tag közül 23 szerint önálló állam Koszovó.

Az EU-hoz csatlakozni szándékozó országok képviselőinek a tárgyalások során összesen 35 témafejezetet kell áttekinteniük közösen az uniós illetékesekkel, és megállapodásra kell jutniuk abban, hogy a csatlakozó ország milyen módon, milyen ütemezésben veszi át, építi be saját nemzeti jogrendjébe az egyes területeken addig született uniós joganyagot.

Korábbi közlés szerint a nyugat-balkáni ország vezetése abban bízik, hogy 2019 végéig végére érnek a tárgyalásoknak.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »