Először választottak meg női képviselőt Szaúd-Arábiában

Beválasztottak egy nőt egy Mekka környéki település önkormányzatának képviselőtestületébe a szaúdi-arábiai helyhatósági választásokon, amelyeken az ország történetében először indulhattak és szavazhattak nők is – pedig nem sok esélyt jósoltak neki.

Az intézkedés bevezetésekor az „erkölcsi romlás” veszélyére figyelmeztettek a helyi vallástudósok, a néhai uralkodó azonban több mint két éve újabb, a női emancipáció irányába mutató lépést tett, és 30 nőt is beválasztott a 150 fős súratanácsba, a kormány fő tanácsadó testületébe.

A voksoláson mintegy 900 női és hatezer férfi jelölt száll versenybe azért, hogy helyet kaphasson a csak korlátozott hatalommal bíró 284 községi tanács valamelyikében. A testületekbe a tagok kétharmada választások útján kerül be, a többieket kinevezik. Sok női képviselőjelöltet kizártak a megmérettetésből, míg mások maguktól léptek vissza, főleg a helyi vallási vezetők nyomására.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »