Belgiumban több mint nyolcszáz lehetséges terroristát tartanak számon

  • A belga belügyminisztérium 837 olyan lakost azonosított, aki szélsőséges tevékenységben vesz vagy vett részt, illetve „potenciális terroristajelölt”.
  • Ez a szám több mint bármely más európai országban.
  • 272 belgiumi lakos valamely lázadószervezetben harcol éppen Szíriában vagy Irakban.

A belga belügyminisztérium 837 olyan lakost azonosított, aki szélsőséges tevékenységben vesz vagy vett részt, illetve „potenciális terroristajelölt”, és ez a szám több mint bármely más európai országban – jelentette a Sudpresse című brüsszeli lap.

A minisztérium adatai szerint 272 belgiumi lakos valamely lázadószervezetben harcol éppen Szíriában vagy Irakban, körülbelül 80 meghalt ezekben az országokban, 134 pedig az Iszlám Állam dzsihadista szervezetben fogott fegyvert, de már visszatért Belgiumba.

Ezenkívül van még 352 „potenciális terroristajelölt” Belgiumban a lap szerint.

Jan Jambon belügyminiszter elmondta, hogy havonta 6-8 ember utazik el Belgiumból azért, hogy csatlakozzon a szélsőségesekhez, és 3-4 tér vissza, miután a harcban eltöltött valamennyi időt.

Az iraki, illetve a szíriai lázadószervezetekben harcoló külföldiek között a belga állampolgárok vannak a legtöbben, utánuk az oroszországi csecsenek következnek – írta a Sudpresse.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »