Romániában munkához látott a Ciolos-kormány

Új minisztérium létrehozását jelentette be a miniszterelnök az új kormány első ülésén. Emellett egy rendelettel öt tárcát átszerveznek – közölte csütörtökön Dacian Cioloș.

A kormányfő tájékoztatása szerint a munkaadókkal és a szakszervezetekkel való kapcsolattartás a munkaügyi minisztériumhoz kerül, az új tárca pedig a közmeghallgatások és a polgári párbeszéd minisztériuma lesz.

A minisztérium létrehozását már a kormány beiktatásáról szóló szavazáskor jóváhagyta a parlament. Élére Violeta Alexandru kerül, és a miniszternek lesz a feladata tartalommal megtölteni az intézményt.

Dacian Cioloș azzal indokolta a tárca létrehozását, hogy nyitni szeretne a civil társadalom irányába, illetve közvitára szeretné bocsátani a kormány fontosabb projektjeit.

A kormányülés elején a miniszterelnök fontosnak nevezte a költségvetés tervezetének mielőbbi elfogadását. Ugyanakkor felkérte a belügyminisztert és a szállításügyi minisztert:  gondoskodjanak arról, hogy a tél ne érje meglepetésként az országot.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »