Kemény szavakat kaptak Putyinék Amerikából

  • Az amerikai védelmi miniszter szerint Oroszország és Kína felborítaná a mostani világrendet, ha tudná
  • Ashton Carter kijelentette, az Egyesült Államok védelmi fejlesztései meggátolják az oroszokat és a kínaiakat törekvéseikben
  • A miniszter ázsiai körútján igyekezett megnyugtatni térségbeli szövetségeseit a kínai nyomás miatt

Az AP hírügynökség szerint valószínűleg most először használt ilyen kemény szavakat az Egyesült Államok volt hidegháborús ellenfelével szemben. „Mi nem akarunk hideg, még kevésbé forró háborút Oroszországgal, de senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy az Egyesült Államok megvédi érdekeit, szövetségeseit, az elvi alapokon álló nemzetközi rendet és a szép jövőt, amelyre mindannyian számíthatunk. Természetesen sem Oroszország, sem Kína nem képes felborítani ezt a rendet, de próbálkozik vele” – mondta.

Kínának címezve kijelentette, hogy az Egyesült Államok folytatja azon akcióit, amelyekkel a tengerek szabad hajózhatóságát akarja demonstrálni, de semmilyen konkrét tervet nem említett. A Kína és szomszédai közötti dél-kínai-tengeri területi viták egy-két héttel ezelőtt éles vádaskodáshoz vezettek Kína és az Egyesült Államok között, miután a Pentagon hadihajót vezényelt egy olyan mesterséges sziget közelébe ezen a tengeren, amelyet Kína egy zátonyon hozott létre.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »