Izraeli katonák agyonlőttek egy palesztin merénylőt

Két palesztin férfi hétfőn megpróbált leszúrni egy izraeli katonát egy ciszjordániai útellenőrző pont közelében, a katonák egyiküket lelőtték, másikukat pedig elfogták.

Szeptember közepén zavargások kezdődtek Izraelben napi rendszerességgel ismétlődő, gyakran halálos kimenetelű erőszakos palesztin tüntetésekkel, valamint sorozatos késeléses merényletekkel. Az erőszakhullámban, amelyet többen „harmadik intifádaként” (palesztin felkelésként) emlegetnek, október 1-je óta 68 palesztin és 11 izraeli vesztette életét.

A zavargások kiváltó oka a palesztin médiában lábra kapott híresztelés volt, hogy az izraeli kormány megpróbálja megváltoztatni a status quót Jeruzsálem óvárosában, a Mecsetek terén, noha ezt az izraeli vezetés számos alkalommal cáfolta. Az arabok által Haram as-Sarífnak hívott Mecsetek tere az iszlám harmadik legszentebb helye, és egyben a zsidók legszentebb helye is, amelyet ők Templomhegynek neveznek.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »