Románia és Moldova egyesülését követelték

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesülését követelő tüntetők fogadták kedden a két ország minisztereit Neptunon, a tengerpart egyik üdülőtelepén, ahol együttes ülést tartott a román és a moldovai kormány.

A demonstráció több száz résztvevője közös pénzt, közös külpolitikát és közös korrupcióellenes fellépést követelt a két állam vezetőitől. A tüntetők a csendőrökkel dulakodva próbálták – sikertelenül – megközelíteni a kormányülés helyszínéül szolgáló épületet.

A közös kormányülés végén Victor Ponta román miniszterelnök bejelentette, hogy Románia 150 millió eurós, alacsony kamatozású, visszatérítendő hitelt készül folyósítani a „nehéz pénzügyi helyzetben lévő Moldovának”, hogy segítségére siessen a chișinăui kormánynak, amíg annak sikerül hitelmegállapodást kötnie a Nemzetközi Valutaalappal.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »