Hamarosan jön az áfacsökkentés

A román szenátus után csütörtökön a képviselőház is elfogadta az új adótörvénykönyvet. A jogszabály ellen csak nyolc politikus szavazott, öten tartózkodtak. Az államfő hamarosan kihirdeti a törvényt.

Mint ismert, a parlament már a tavaszi ülésszak végén elfogadta a kormány által javasolt adótörvénykönyv tervezetét, ám Klaus Johannis államfő kifogásokat emelt, és alkotmányos jogával élve visszaküldte a jogszabályt a honatyáknak.

A parlamenti pártok részben megszívlelték az államfőnek azt az aggodalmát, hogy az adótörvénykönyvnek a tavaszi ülésszak végén elfogadott változata veszélyezteti Románia gazdasági makrostabilitását. A pártok előbb szakértői, majd vezetői szinten egyeztettek, és a következőkben állapodtak meg az őszi ülésszak előtt:

  • a hozzáadottérték-adó (TVA-áfa) 2016. január elsejétől 20 százalékra, 2017. január elsejétől 19 százalékra csökken
  • az üzemanyagok 7 eurócentes, pótlólagos jövedéki adóját nem 2016. január elsejétől, hanem 2017. január elsejétől törlik el
  • az úgynevezett oszlopadót is csak 2017. január elsejétől törlik el, a mezőgazdasági létesítményekre azonban jövőre már  nem alkalmazzák
  • az osztalékadót csak 2017. január elsejétől csökkentik a jelenlegi 16 százalékról 5 százalékra
  • a társadalombiztosítási hozzájárulásnak csak 2017. január elsejétől szabnak felső értéket

A szenátus kedden, a képviselőház pedig csütörtökön a fenti módosításokkal fogadták el az adótörvénykönyvet. Az államfő másodszor már nem utasíthatja el a jogszabály kihirdetését.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »