Jemen: Hadi tizenöt napos tűzszünetet javasol

Manszúr Hadi, Jemen a szaúdi fővárosban tartózkodó elnöke állt elő egy újabb tűzszüneti javaslattal, amelynek előkészítése már meg is kezdődött az ENSZ különmegbízottja által. Az időzítés tökéletes: Áden visszafoglalásával jelentősen megváltoztak az erőviszonyok, amely tárgyalásra késztetheti a huszikat.

Tizenöt napos tűzszüneti javaslattal állt elő Manszúr Hadi, Jemen elnöke, amely magába foglalja a huszik kivonulását minden kormányzati, illetve katonai intézményből, továbbá minden városból és tartományból, írja az al-Arabiya. 

Hadi javaslatát a szaúdi fővárosban, Rijádban adta át az ENSZ jemeni ügyekkel foglalkozó különmegbízottjának, Ismail Ould Cheikh Ahmed-nek, aki pénteken Ománba utazott, hogy megvitassa az előterjesztést a huszik képviselőivel, közölte egy neve elhallgatását kérő ENSZ-diplomata.

A javaslat felszólítja a huszikat és a velük szövetségben álló Abdullah Száleh-et és híveit, hogy azonnal tegyenek eleget azon ENSZ-határozat előírásainak, amely a harcok mielőbbi befejezését és a tárgyalóasztalhoz való visszaülést szorgalmazzák. 

A tervezet időzítése jobb nem is lehetne: a Szaúd-Arábia vezette koalíció és Hadi hívei az elmúlt hetekben komoly sikereket értek el, visszafoglalva a stratégiai fontosságú Ádent, és számos tartományból visszavonulásra késztetve a huszikat. A felek erőegyensúlya révén az idő most a legalkalmasabb arra, hogy a síita lázadók a tárgyalóasztalhoz üljenek, és végre pontot tegyenek a hónapok óta tartó konfliktusra. 

A március óta tartó konfliktusban csaknem négyezer ember vesztette életét, az egyébként is rendkívül szegény országban a lakosság jelentős része nem fér hozzá tiszta ivóvízhez, és a háború okozta pusztítás tovább nehezíti a civilek életét. 

A javaslat értelmében tizenöt napos tűzszünet állna be a felek között, amely kiterjeszthető abban az esetben, ha a huszik és a velük szövetségben álló erők megkezdik a visszavonulást a tartományokból. Emellett mindkét fél vállalja, hogy biztosítja az ENSZ katonai megfigyelői számára, hogy nyomon kövessék a kivonulás folyamatát, a nehézfegyverzet átadását a kormányzati erőknek, illetve a gyermekkatonák demobilizálását. 

Káply Mátyás

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »