Az autonómia nem nemzeti romantika, hanem valós eszköz

Az autonómia nem nemzeti romantika, hanem valós eszköz egy régió helyzetének javítására – jelentette ki Berényi József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke a felvidéki magyarság legnagyobb nyári rendezvényének számító Martosi Szabadegyetem nyitófórumán szerdán.

Berényi az elmúlt egy év vonzatában a helyi magyar közösséget leginkább érintő történéseket értékelte.

Az MKP politikusa elmondta: műhelyükben elkészült a helyi magyar közösség önkormányzatisági koncepciója.

Berényi rámutatott: erre szlovák részről kevés reakció volt, s azok sem voltak elutasítóak. A politikus szerint ez utóbbi, az, hogy „a szlovák miniszterelnök nem ugrott bele sáros csizmával a témába” annak is köszönhető, hogy a magyar és a szlovák kormány között jó a viszony, s azt a szlovák fél sem akarja elrontani.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »