Iszlám Állam: Németországban dzsihadistát fogtak

Letartóztattak egy feltételezett dzsihadistát Düsseldorf város repülőterén, a férfi Törökországba szándékozott repülni – közölték a német hatóságok kedden. Információk szerint korábban már harcolt szélsőséges szervezetek soraiban Szíriában.

A 29 éves férfit „az állambiztonságot fenyegető súlyos bűncselekmény” előkészítésével gyanúsítják.

A gyanúsítottat folyamatosan megfigyelték a hatóságok, mióta hazatért Németországba Szíriából, ahol tavaly vett részt az országot sújtó fegyveres konfliktusban szélsőségesek oldalán.

A legutóbbi adatok alapján legalább hatszázan vannak azok a német állampolgárok, akik elhagyták hazájukat, hogy csatlakozzanak valamelyik szélsőséges szervezethez Szíriában vagy Irakban. Egyes források szerint mintegy száznyolcvanan tértek vissza Németországba. A hatóságk szerint fenyegetést jelentenek az országra, ugyanis esetleg más muzulmánokat radikalizálhatnak, illetve terrorista támadásokat készíthetnek elő.

A német szövetségi bűnüldözési hatóságok tudomása szerint Németország határain belül mintegy ezer állampolgár támogatja az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges szervezetet, s közülük kétszázharmincról feltételezhető, hogy terrortámadást hajthat végre.

Április végén a nyugat-németországi Oberurselben tartóztattak le két terrorista jelöltet, akiknél a házkutatás során detonátorokat, egy rohamfegyvert és az ahhoz való lőszereket foglaltak le. A rendőrség figyelmét azt keltette fel, hogy a helyi barkácsboltban nagy mennyiségű vegyszert vásároltak, amelyet robbanószer gyártására is fel lehet használni.

Kitekintő / MTI

Friss hírek