Nem adják ki a politikust az ügyészségnek

Másodszor sem járult hozzá a szenátus Dan Șova előzetes letartóztatásához. A kedden megismételt szavazáson 66 honatya értett egyet a szociáldemokrata politikus vizsgálati fogságba helyezésének engedélyezésével, 72-en ellenezték.

Ahhoz, hogy az ügyészség kérhesse a bíróságtól a szenátor letartóztatását, 70 támogató szavazatra lett volna szükség. Dan Șova az eredményt kommentálva közölte: alig várja, hogy ügye a bíróságra kerüljön és tisztázza az ártatlanságát.

A szavazás megismétlését kedden a szenátus házbizottsága rendelte el, miután alkotmányellenesnek bizonyult a március 25-i szavazás, amellyel a honatyák megakadályozták a politikus letartóztatását. Az ellenzéki liberálisok ellenezték az eljárás megismétlését. Szerintük az első szavazás eredményét kellett volna az immár módosított törvény és házszabály szerint értelmezni.

Arra utaltak, hogy március 25-én a jelen lévő szenátorok többsége megszavazta ugyan a korrupcióellenes ügyészség kérését, a szenátus mégis azt közölte, hogy a törvényhozók nem járultak hozzá Șova őrizetbe vételéhez, mivel nem volt meg a házszabály által ilyen esetben előírt minősített többség, vagyis a szenátus teljes létszámának fele plusz legalább egy szavazat.

Mint kiderült, csak a szenátus házszabálya, valamint a szenátorok és képviselők jogállását szabályozó törvény kér minősített többséget egy törvényhozó őrizetbe vételének engedélyezésénél, az alkotmányban viszont egyszerű többség szerepel. Azóta a parlament módosította az alkotmánysértő törvényt, a szenátus pedig az alaptörvényhez igazította házszabályát.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »