Kínai katonák is lesznek a moszkvai nemzetközi díszszemlén

Kínai katonák is fognak a Vörös téren masírozni a második világháború befejezésének 70. évfordulója alkalmából rendezendő moszkvai díszszemlén – erősítette meg Kína oroszországi nagykövete a China Daily című angol nyelvű napilap keddi számában.

A fasiszta agresszorok ellen vívott Nagy Honvédő Háborúban aratott győzelem kerek évfordulója lesz az első alkalom, hogy Kína egy „menetelő katonai egységgel” lesz jelen a Vörös téren – fogalmazott Li Huj. Mint mondta, Kína részvétele a parádén egyértelműen a két ország közötti „stratégiai összehangoltság” kifejezése.

A kínai díszőrségnek a győzelem napi parádén részt vevő – száztíz katonából álló – egysége már a múlt hétvégén megérkezett az orosz fővárosba és megkezdte a felkészülést.

Jang Cseng, az orosz tanulmányok sanghaji intézetének igazgatóhelyettese úgy vélte, hogy a kínai katonák jelenlétének „szimbolikus jelentősége van egy olyan időszakban, amikor a Peking és Moszkva közötti stratégiai partnerség új szakaszba lépett”.

A China Daily összeállításában emlékeztet arra, hogy a kínai Népi Felszabadító Hadsereg katonái első ízben 2010-ben, Mexikóban vettek részt katonai parádén külföldön, az ország függetlenségének 200. évfordulóján. Második tengeren túli szereplésük egy évvel később Venezuelában volt.

A lap utalt arra, hogy India – ugyancsak először – egy hetventagú kontingenst küld a vörös téri díszszemlére, amelyen több mint 15 ezer katona vonul majd tíznél több országból.

Moszkva 68 államfőnek küldött meghívót, és sajtóértesülések szerint 26 ország vezetői erősítették meg részvételi szándékukat, köztük a FÁK-országok és az Oroszország mellett Brazíliát, Indiát, Kínát és Dél-Afrikát tömörítő BRICS-országok, továbbá leginkább ázsiai és latin-amerikai államok. Hivatalos bejelentésekből tudni lehet, hogy Hszi Csin-ping kínai államelnök és Pranab Mukherjee indiai államfő jelen lesz a győzelem napi ünnepségen.

A Krím Oroszország általi tavalyi annektálása miatt a nyugati országok vezetői, köztük Barack Obama amerikai elnök és Angela Merkel német kancellár lemondta részvételét, Merkel azonban május 10-én Moszkvába látogat, hogy koszorút helyezzen el a második világháborúban elesettek emlékére.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »