Magyarázkodik a Clinton-alapítvány

Elismerte az amerikai Clinton Alapítvány ügyvezető igazgatója, hogy a globális emberbaráti szervezet követett el hibákat abban, ahogyan nyilvánosságra hozta egyes adományozóinak kilétét.

A „beismerés” olyan időben történt, amikor egyre nagyobb figyelem irányul az elnökválasztási kampányba kezdő Hillary Rodham Clintonra. Egy vasárnapi blogbejegyzésében Maura Pally mindamellett védelmébe vette az alapítvány munkáját, megerősítve, hogy az tartja magát az átláthatósághoz, s az adományozók nyilvánosságát és a külföldi kormányok hozzájárulásait illető politikája „szilárdabb, mint valaha”.

Hozzátette, az alapítvány gyorsan orvosolni fog minden hibát, de hangsúlyozta, hogy összbevételeiket pontosan közölték, s az adományok a megfelelő bontásban szerepelnek a weboldalukon megtekinthető könyvvizsgálati nyilatkozatokban.

Pally kitért az alapítvány munkájára a Clinton Giustra Enterprise Partnershippel, amely, mint mondta, egy különálló kanadai szervezettől kapott pénzt, s azért nem hozza nyilvánosságra adományozóit, mert a kanadai törvények értelmében ezt nem teheti meg az egyes adományozók engedélye nélkül, s „ezzel egyáltalán nem akarunk kibújni az átláthatóság alól”. E partnerség iránt az keltette föl a figyelmet, hogy névadója Frank Giustra kanadai bányamilliárdos, aki a 2000-es évek közepe óta több mint 31 millió dollárt adományozott a Clinton Alapítványnak.

Amióta bejelentette indulását az elnökségért, Hillary Clinton igyekszik eloszlatni a kételyeket a családi alapítvány pénzügyeit illetően, és azokat a hitelének rontására törő republikánusok „figyelemelterelő támadásainak” tartja. A karitatív szervezetet 2001-ben hozta létre Bill Clinton volt elnök, Hillary férje.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »