Megölték Szaddám Huszein jobbkezét

Az évek óta szökésben lévő egykori tábornok volt a jelenlegi iraki kormány elleni lázadás egyik szellemi atyja. Egy katonai műveletben ölték meg.

A politikus az al-Arabíja hírtelevíziónak adott interjújában azt mondta: az évek óta szökésben lévő egykori tábornok volt a jelenlegi kormány elleni lázadás egyik szellemi atyja.

A csatorna bemutatott egy fényképet egy olyan férfi holttestéről, aki hasonlít Dúrira. Azonban a holttest minden kétséget kizáró azonosításához DNS-vizsgálatot kell elvégezni.

Az iraki biztonsági erők eközben folytatják erőfeszítéseiket az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet fegyveresei előrenyomulásának megállítására el-Anbár tartományban. Attól tartanak, hogy erősítés hiányában már nem sokáig tudják tartani a tartomány székhelyét, Ramádit.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »