Blokkolná Fico a villamosművek eladását

Szlovákia ellenzi, hogy az Enel a Mohi Atomerőmű 3. és 4. blokkjának a befejezése előtt váljon meg a Szlovák Villamos Művekben (SE) birtokolt többségi tulajdonrészétől – nyilatkozta Robert Fico kormányfő.

Szerinte a cégben kisebbségi tulajdonosnak számító szlovák kormány ragaszkodik hozzá, hogy az eladásra leghamarabb 2017-ben vagy 2018-ban kerülhessen sor, amikor az említett blokkokat üzembe helyezik.

„Tiszteletben tartjuk a kormányfő véleményét, szerintünk azonban az építkezés semmilyen befolyással nem lesz a részvénycsomag eladására, ez a korábban elfogadott tervek szerint folytatódik” – áll az Enel által kiadott nyilatkozatban, amellyel a kormányfő kijelentésére reagáltak. Francesco Starace, az olasz energiavállalat vezérigazgatója nemrég jelentette be, hogy az Enel Szlovák Villamos Művekben birtokolt 66 százalékos részvénycsomagja iránt érdeklődő cégek május 9-éig tehetik meg kötelező érvényű vételi ajánlatukat, és még idén szeretnék nyélbe ütni az üzletet. A Mohi Atomerőmű két épülőfélben lévő blokkja azonban leghamarabb jövőre készülhet el, és még ez sem biztos.

A vEnergetike.sk nevű hírportálnak sikerült megszereznie az SE részvényesi szerződését, amelyből kiderül, hogy a kormány az erélyes kijelentéseken kívül nem sokat tehet. A második Dzurinda-kabinet által még 2006-ban aláírt szerződés szerint ugyanis az államnak nincs elővételi joga a többségi részvénycsomagra, és nem is blokkolhatja az eladást. Ehhez ugyanis nincs szükség a társaság közgyűlésének az összehívására.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »