„Klaus Johannis az RMDSZ kedvében akar járni”

Több tucat személy tiltakozott csütörtökön az elnöki hivatal előtt amiatt, hogy Klaus Johannis államfő visszaküldte a parlamentnek újbóli megvitatásra azt a törvényt, amely Avram Iancut, az erdélyi románok 1848-49-es szabadságharcosát a román nemzet hősévé nyilvánította – számoltak be a hírtelevíziók.

A tiltakozók hangadója a magyarellenes megnyilvánulásairól híres Bogdan Diaconu képviselő, az Egységes Románia Párt elnöke volt, aki egy petíciót is benyújtott az ügyben az államfőnek. A sajtónak elmondta: Johannis eddigi elnöki mandátuma „legnagyobb hibájának” tartja, hogy elutasította a törvény kihirdetését.

Diaconu szerint a gesztussal az államfő az RMDSZ kedvében akart járni. „Nem akarta elrontani a viszonyát az RMDSZ-szel, hiszen a liberálisoknak szükségük van a magyarokra egy új parlamenti többség kialakításához” – mondta a politikus, aki sérelmezte azt is, hogy „Románia több ellensége”, Tőkés László, Kelemen Hunor és Borbély László korábban magas állami kitüntetésekben részesült.

Mint ismert, Klaus Johannis azért utasította el a törvényt, mert úgy vélte, a parlament csak általános érvényű jogszabályt alkothat „a román nemzet hőse” cím adományozásáról, amelyben megszabja a kitüntetés odaítélésének a módját, és a kitüntetés formai elemeit.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »