Újra szétosztotta fizetését az államfő

Anyagi szükséghelyzetben lévő családok között osztja el januári illetményét Andrej Kiska köztársasági elnök, írja az Új Szó.

Az érintett tíz család közül mindegyiknek 521,70 euró jut. Az államfő rászorulókkal foglalkozó civil szervezetek ajánlásai alapján választotta ki, hogy most kiknek segít.  Kiska havonta így jár el, és a támogatást közvetlenül tőle kapják meg az érintett családok. Többségüknél nemcsak a szerény jövedelem okoz gondot, hanem valamelyik szülő vagy gyermek súlyos betegsége is.  

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »