Romániában az államfő a legnépszerűbb közéleti szereplő

Megerősítette vezető helyét a romániai közéleti szereplők bizalmi rangsorának élén a novemberben megválasztott államfő: Klaus Johannisban a választópolgárok csaknem 65 százaléka bízik – derült ki az Adevarul hírportál által csütörtökön közzétett felmérésből.

A Johannisba vetett bizalom a választás nyomán ugrott a tavaly októberi 35 százalékról 60 százalékra, azóta pedig tovább növekedett azok tábora, akik bíznak, illetve „nagyon bíznak” az új államfőben.

Johannis már decemberben megelőzte az évtizedek óta legnagyobb bizalomnak örvendő román közéleti személyiséget, Mugur Isarescut, a jegybank kormányzóját. A nemzeti bank vezetőjének bizalmi indexe több mint három százalékponttal 42 százalékra esett vissza, ami a svájci frank váratlan megerősödése miatti tüntetésekkel, a bajba jutott hitelesekkel szemben tanúsított álláspontjával állhat összefüggésben.

További két százalékponttal romlott a hagyományosan legerősebb román pártot vezető Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök megítélése, akiben most a megkérdezettek 24 százaléka bízik. Októberben (az elnökválasztás előtt) még Ponta volt a legnépszerűbb román politikus 39 százalékos bizalmi indexszel.

A legismertebb romániai magyar közéleti személyiségekbe vetett közbizalom a hibahatár körül mozog: Tőkés László EP-képviselőben a romániai felnőtt lakosság 4,1 százaléka bízik (decemberben 5,3 százalékon állt), míg Kelemen Hunorról, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökéről a megkérdezettek 3,7 százaléka mondta azt (decemberben 4,8 százalék), hogy bízik benne. Romániában a lakosság 6,5 százaléka vallotta magát magyarnak a legutóbbi népszámláláson.

A közvélemény-kutatás február 5-10. között készült több mint ezerfős, Románia felnőtt lakosságának nézeteit 3 százalékos hibahatárral tükröző reprezentatív mintán.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »