Hídfelújítás kezdődik a fővárosban

Pozsonyban jövő héten hétfőn egy másik pályára irányítják át a hajóforgalmat a Dunán – megkezdődnek az előkészületek az új pillér építésére, írja az Új Szó. Jövő héten megkezdik a pozsonyi Öreg híd új pillérének építését. Először egy mesterséges szigetet hoznak létre, s itt létesül majd az új pillér, amely a két lebontott öreget helyettesíti. „Végre megindultak a munkálatok. Ennek jele, hogy már látható a híd első darabja, amelyet már a napokban is látni lehet a Duna ligetfalui oldalán.” – mondta Tatiana Kratochvílová, vezető közlekedési mérnök. A hónap végére várható a híd első részének megjelenése a víz felett. Az egyes részek meghegesztése várhatóan 11-14 napot vesz majd igénybe. Havonta így két 30 méteres részt tudnak majd a folyó fölé emelni. A híd hossza 460 méter lesz.

A város elismerte, hogy tíz hetes késésben vannak, ám ez az idő szeptembertől halmozódott fel. A hídnak el kell készülnie ez év végéig, hogy a város költségeit az Európa Uniós alapokból meg lehessen téríteni. A projekt költségvetése 58,8 millió euró.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »