Megkötik az orvosok kezét

Szlovákiában megszűnik az előjegyzés,nem kérhet pénzt az orvos a recept vagy az igazolás kiállításáért, viszont a gépjárművezető-engedélyhez szükséges orvosi igazolás akár 100 euróba is kerülhet. Az egészségügyi minisztérium az orvosnál fizetendő díjak szabályozásának szándékával terjesztette elő az egészségügyi ellátásról szóló törvény módosítását, az ellenzék szerint viszont csak a káoszt növeli, írja az Új Szó.

Az április elsején életbe lépő módosítás megszüntet néhány, orvos által kérhető díjat, így nem kell például fizetni a recept kiállításáért vagy a munkaadónak az orvoslátogatásról kiállított igazolásért. A jogszabály kimondja azt is, hogy az orvos nem kérhet pénzt olyan beavatkozásért, amelyet az egészségbiztosítás fedez. Azt azonban az orvos dönti el, hogy egyéb szolgáltatásokért kér-e díjat, és mennyit. Az árlistát csak láttamoztatnia kell a megyével, és amit abba beleírt, azt kell betartania. Az árlistát a megye ellenőrzi. Juraj Blanár (Smer) képviselő javaslatára eltörölték az előjegyzést is, amiért ma még az orvosok 5–15 eurót kérhetnek – ennek fejében a betegnek nem kellett várakoznia az orvosnál.  A miniszter szerint az új rendszer átláthatóbb, a betegek számára előnyösebb lesz. „A páciens a jogszabály életbe lépése után nem fog fizetni semmiért, ami összefügg a gyógykezeléssel – magyarázza az egészségügyi minisztérium. – Az orvos csak adminisztratív feladatokért kérhet pénzt, mint például a jogosítványhoz vagy a fegyvertartási engedélyhez szükséges igazolás kiállítása.”  Az ellenzék szerint azonban a díjak körül egyre nagyobb lesz a káosz. „A minisztériumnak azt kellett volna megszabnia, hogy miért kérhet pénzt az orvos, nem pedig azt, hogy miért nem kérhet – magyarázta Bastrnák Tibor (Híd) parlamenti képviselő. – Az egyes díjak orvosonként eltérők lehetnek, nincs felső határ, nincs engedélyeztetés, előfordulhat, hogy két szomszéd rendelőben rendelő orvos más összeget kér majd például a jogosítványhoz szükséges igazolásért.” Ő nem osztja a minisztérium optimizmusát, szerinte ugyanúgy pénzt kérhetnek majd az orvosok álindokok alapján, például azért, ha a váróteremben légkondicionáló működik. A törvénymódosítás Bastrnák szerint megnehezíti a háziorvosok helyzetét is, elsősorban a gazdaságilag hátrányosabb helyzetű régiókban. Úgy véli, igazságosabb lett volna egységes vizitdíj bevezetése, amin kívül az orvosok semmiért sem kérhettek volna pénzt.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek