Nincs már visszaút Líbiában?

  

Bernardino Leon, az Egyesült Nemzetek különmegbízottja szerint az észak-afrikai ország „közel van ahhoz a ponthoz, ahonnan már nincs visszaút,” miután az elmúlt hónap folyamán a politikai dialógusra és a fegyverszünet elérésére tett erőfeszítések meghiúsultak, írja a Reuters hírügynökség. Egyes becslések szerint az iszalmisták és a líbiai hadsereg közötti utcai harcokban csaknem százhetven ember vesztette életét Bengáziban az elmúlt két hét folyamán. 

Leon véleménye szerint belátható időn belül nem várható, hogy a felek tárgyalóasztalhoz ülnének. Az ország legitim képviselőházának tagjai és a Tripolit elfoglaló rivális Miszráta csoport bojkottálta az eddigi megbeszéléseket. A Bengáziban zajló, az iszlamisták és a hadsereg közötti harcokon kívül Tripoliban is heves összetűzések voltak a nyár folyamán a Miszráta csoport és egy a velük szemben álló, Zintán városából származó fegyveres mílicia között.

Kiss Adrián

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »