Az IMF jobban be fog szállni Ukrajna finanszírozásába

Az ukrán pénzügyminisztérium nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az IMF-fel való együttműködési program felülvizsgálatra kerül, valamint, hogy  az IMF megnöveli a pénzügyi támogatás mértékét – jelentette ki Olekszandr Slapak pénzügyminiszter.

„A helyzet rohamosan változik. Amint megérkezik az új IMF-küldöttség, felülvizsgáljuk a jövő évre szóló előrejelzéseket. Ha több pénzügyi támogatásra lesz szükségünk, partnereink biztosítani fogják azt” – hangsúlyozta Slapak.

Az IMF küldöttsége novemberben fogja megkezdeni az ukrán féllel a tárgyalásokat.

Kárpátinfo.net

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »