Kanállal akarták kifúrni magukat a börtönből

Egy évvel meghosszabbították a letöltendő börtönbüntetését annak az öt rabnak, akik kanalak segítségével próbáltak meg kiszabadulni az illavai börtönből, tudósít az Új Szó.

Múlt év májusában szokatlan szökést kísérelt meg öt illavai fegyenc. Leveseskanál, ágyláb és kilincs is szerepelt azon munkaeszközök között, amelyekkel a rabok kivésték a cella mennyezetét, majd a téglákat kibontva a tetőtérbe jutottak volna. A terv szerint, miután megbontják a tetőt, a szomszéd épület tetejéről a börtön melletti posta udvarába jutnak. A leereszkedéshez ágyhuzatokból, és törülközőkből kötött kötelet szándékoztak használni. A tervükről letettek, amikor az egyik elítélt elmondta a társainak, hogy gépkocsik és emberek hangját hallotta a posta udvara felől. Úgy határoztak, hogy másnap próbálkoznak a szökéssel. A kivájt lyukat papír, ragasztószalag és fogkrém segítségével álcázták.

A fegyencek beismerték tettüket, ezért az ügyben eljáró bírónő a legalacsonyabb büntetést szabta ki, amely ebben az esetben egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés. A raboknak ráadásul meg kell téríteniük az okozott kárt is. Az ítélet még nem jogerős.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »