A Székelyföldön élő román közösségnek járó garanciák biztosítása volt az egyik fontos kérdésköre annak a pódiumbeszélgetésnek, amelyen Kelemen Hunor szövetségi elnököt a Gyergyói medencében élő magyarok kérdezték október 10-én, pénteken a gyergyószentmiklósi Korona teremben. Az RMDSZ államelnök-jelöltjének beszélgetőpartnere Bende Sándor, az RMDSZ Gyergyó Területi Szervezetének elnöke és Laczkó Albert Elemér, Gyergyóremete polgármestere volt.
Kelemen Hunor a beszélgetés felvezetőjében a kölcsönös bizalom jelentőségét emelte ki, amely nélkül nem működik sem barátság, sem házasság, sem a nagyobb közösségek közti viszony, és amely a pénznél is fontosabb. „Láthatjuk, hogy a jól teljesítő európai társadalmakban magas a bizalmi szint, a közösségen belül és a közösségek között is. Amikor jövőnkről beszélünk, amelyet ebben az országban tervezünk, ezt a kérdést nem kerülhetjük meg. Mert a bizalom hiánya – ezt is tapasztalhatjuk – konfliktusokat termel újra, a folyamatos feszültségek pedig megterhelik a társadalmi viszonyokat” – jelentette ki az RMDSZ államelnök-jelöltje, aki szerint Romániában az etnikai hovatartozás még mindig elsőrendű akkor, amikor az országos szintű ügyek terítékre kerülnek.
„25 év alatt rengetegszer elhangzott már az autonómia szó, de a hangoztatáson nem jutott tovább senki. Amikor egymás között beszéltünk, mindenki azt értett alatta, amit csak akart, és nem biztos, hogy ugyanazt. Most van egy tizenkilenc oldalas törvénytervezetünk, amelyről a kritikák hamarabb megjelentek, még azelőtt, hogy azt olvasták volna. Hosszú út elején állunk és bízunk abban, hogy ennek az útnak a végén a törvényt elfogadják” – mondta Bende Sándor területi elnök, akinek mondandóihoz Laczkó Albert Elemér polgármester azzal csatlakozott, hogy a törvénytervezet kapcsán a legfontosabb az, hogy az ország megismerkedik ezzel a törekvéssel, a közvita során a Gyergyói medencében élő románsághoz is eljut az üzenet.
„Jól választottunk, amikor a dél-tiroli modellt tekintettük alapként, hiszen úgy alakította ki az autonómia hatásköreit, hogy az ott élő közösségek nem tudnak egymás ellen cselekedni, ezen túl pedig biztosítja a valós kétnyelvűséget. A székelyföldi autonómiában élő románoknak is garanciákat kell biztosítanunk identitásuk megőrzésére, mert mi ugyanezt elvárjuk Romániától. Ezt a Székelyföld többi területén is támpontnak kell tekintenünk” – hangsúlyozta Kelemen Hunor, aki szerint vannak olyan nyitott gondolkodású román vitapartnerek, akik megpróbálják megérteni a magyarok törekvéseit, de kételkednek is ezek helyénvalóságában.
„Mi mindig azzal kezdjük a párbeszédet, hogy az ország területi integritását nem akarjuk megbontani, és ezzel meg is tettük a lépést a nyitottság felé, hiszen román partnereket keresünk, akik az előítéletek lebontásában segítenek. Csupán ezután fordulunk majd a politikumhoz, hiszen így nagyobb az esélyünk arra, hogy a törvényhozásban is érdemi vitára kerül sor” – fogalmazott az RMDSZ államelnök-jelöltje, akinek hozzászólásához Bende Sándor azt fűzte hozzá, hogy Gyergyóban is beszélgetett már olyan román emberekkel, akik el szeretnék olvasni az RMDSZ autonómia-statútumát, mert érdekli őket, hogy miről szól ez a tervezet.
„Ne feledjük el, hogy ma annak a politikai közegnek tudunk üzenni, amely a kilencvenes években leülni sem akart velünk egy asztalhoz. Engem is állítottak meg román ismerősök, hogy megkérdezzék: mit is akartok ti? Az előítéletek lebontásában mindnyájan részt kell vennünk, minden magyar ember felelős ezek lebontásáért” – mondta a hallgatóság soraiból Dézsi Zoltán.
A Magyar Polgári Párttal való együttműködést firtató kérdésre Kelemen Hunor elmondta: bár voltak viták a törvénytervezet kidolgozásakor, mégis sikerült egy olyan szöveget alkotni, amelyet az RMDSZ és az MPP is közvitára alkalmasnak tartott. „Az autonómia működtetése a közösség felelőssége, ezért együtt kell működnünk, a párbeszédet folyamatosan ébren kell tartanunk, és azt ajánlom, hogy soha olyat ne tegyünk, és ne mondjunk, amiről nem szeretnénk, hogy a másik megtegye vagy elmondja ellenünk. Felelősen gondolkodó emberek vagyunk, akik felismerték, hogy vannak olyan kérdések, amelyekben az együttgondolkodást kell gyakorolnunk” – jelentette ki Kelemen Hunor és hozzátette: az RMDSZ az autonómiatervezetet kormányzati szereplőként mutatta be, ezért elutasítja azokat a vádakat, amelyek a megalkuvást emelik ki a törvénytervezet létrehozása kapcsán.
„Hogy kinek és mit hozott a Romániában most befejeződő éra, azt majd mindenki eldönti magának. Egy dolog azonban biztos: sok minden megváltozik a következő időszakban. Lezárulhat, de ki is tágulhat a mozgásterünk. Sok a dolgunk, sok mindent el kell magyaráznunk a körülöttünk élőknek, és közben azt is kell tudnunk, hogy mások is odafigyelnek arra, hogy mi, magyarok támogatjuk-e egymást” – jelentette ki végezetül a gyergyószentmiklósi beszélgetésen Kelemen Hunor.
Kitekintő / Maszol.ro