Alakulóban van az Eurázsiai Unió

A szerződést májusban írta alá Vlagyimir Putyin orosz elnök, Nurszultan Navarbajev kazah elnök és Alexander Lukasenko belarusz elnök Asztanában. A szerződés a három ország közötti Vámunió kiterjesztése lenne, mely magába foglalja az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a munkaerő szabad áramlását, emellett rendelkezik a megfelelő intézményi háttér kiépítéséről is.

A szerződés 2015. január 1-jétől lép hatályba, amennyiben a kazah és belarusz parlament is jóváhagyja azt. A tagság nyitott mindazon államok előtt, akik elfogadják a megállapodás elveit és céljait.

Az Eurázsiai Gazdasági Unió intézményei a három alapító ország között az alábbiak szerint oszlanak meg: az Eurázsiai Gazdasági Bizottság az unió központjául szolgála orosz fővárosban, Moszkvában lenne elhelyezve, az unió Bírósága Minszkben székel majd. Almati, Kazahsztán legnagyobb városa pedig az unió pénzügyi központjaként funkcionálna.

Fügedi Zita

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »