Visszavárják a politikába a volt miniszterelnököt

Iveta Radičová volt miniszterelnöknek a politikai életben van a helye Daniel Lipšic, az Új Többség elnöke szerint, mivel elkezdett egy folyamatot, és hiba volna, ha nem lenne ideje befejezni.

„Nem értettem egyet vele mindenben, de tiszteltem őt, mint miniszterelnököt, mivel a szavára lehetett adni. Sosem volt az oligarchák és a pénzügyi csoportok zsebében. Bízom benne, hogy nem is lesz. A politikában kilenc éven át tiszta tudott maradni. Mások pár év után besározódnak” – fogalmazott a független képviselő. Lipšic szerint a politikai életben teret kellene kapniuk a szakértőknek, és Radičovát kétségkívül annak tartja. Azzal viszont egyelőre nem foglalkozik, hogyan lehetne Radičovát visszahozni a politikába. „Néha találkozunk, a politikáról beszélgetünk” – mondta.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

aludniszeretek.hu

Miért bosszantó a hangos horkolás? (x)

Az éjszakai pihenést alaposan megnehezítheti egy horkoló partner. Alvás közben sokszor beszűkül a felső légutak átmérője, a levegő áramlása pedig vibrációt idéz elő a lágy szövetekben, ami zajos és zavaró hangot eredményezhet.

Read More »
piktor94.hu

Hogyan védhetjük az autó alvázát? (x)

Az autók világában régi probléma a korrózió, ami az alváz megóvását célzó védekezés fontosságát emeli ki. Az alváz védelme olyan alapvető lépés, amely segít megakadályozni a rozsda és a mechanikai károk kialakulását.

Read More »