A Kovászna megyei prefektusi intézmény megtámadta a bíróságon a kézdivásárhelyi székely zászlók felvonását, mert törvénytelennek tartja.
A lobogókat még július 26-án vonták fel. Az ünnepi eseményen Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes is részt vett. A kormánymegbízotti intézmény pénteki közleményében Marius Popica prefektus kifejtette: nem magát a rendezvényt támadta meg, hanem a székely zászlók felvonását, amely szerinte törvénytelen, mivel ezt januárban megállapította már a brassói ítélőtábla egyik ítélete.
A kézdivásárhelyi önkormányzat először 2013-ban Kézdivásárhely főterén vont fel nagyméretű székely lobogókat. A prefektus akkor is bírósághoz fordult, és annak nyomán született a brassói jogerős ítélet. Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere a július 26-i, második zászlófelvonáson azt mondta, hogy „annyiszor vonnak fel újabb zászlókat, ahányszor szükség lesz rá”.
„Törvénysértés történik”
A pénteki közleményben Popica hangsúlyozta, az általa vezetett intézmény soha nem ellenzett olyan rendezvényt, amely a hagyományok őrzésére, a nemzeti identitás ápolására irányul, de a prefektúrának közbe kell lépnie a törvények szerint akkor, amikor törvénysértés történik.
A prefektus az általa vezetett intézmény álláspontjával elégedetleneknek is üzent. Az esetet a gyorshajtásért járó büntetéshez hasonlította. Mint mondta, ha valaki túllépi a megengedett sebességet, akkor vállalnia kell ennek következményeit, és nem ildomos mást kikiáltani bűnbaknak.
Kitekintő / Maszol.ro