Mégsem szabják meg a létszámot a kisebbségi középiskolákban

Vedran Mornar horvát oktatási miniszter a nemzeti kisebbségek parlamenti képviselőinek ígéretet tett arra, hogy a kisebbségi középiskolák számára a tervezett rendelet ellenére mégsem szabnák meg a legalább hét fős osztálylétszámot, így nem veszélyeztetnék a kisebbségi középiskolák létét – írta kedden Rebublika.eu internetes portál.

E forrás szerint a tárcavezető előző nap találkozott a nemzeti kisebbségek képviselőivel, azt kérték a horvát oktatási minisztériumtól, hogy vonja vissza azt a rendeletet, amelyben a kisebbségi középiskolák számára is megszabnák a minimálisan hét fős osztálylétszámot. Ez ugyanis szerintük a nemzetiségi oktatási intézmények végét jelentené.

A magyar érdekvédelmi szervezetek körében is aggodalmat keltett a kormánynak ez a korlátozó szándéka. A Politika Plus internetes portál ugyanis a napokban számolt be arról, hogy a kisebbségi képviselők kilátásba helyzeték: amennyiben a miniszter nem vonja vissza erre vonatkozó tervét, a továbbiakban nem támogatják a kormányt.

A kisebbségi képviselők szerint a minisztérium rendelete nem csak a nemzeti kisebbségek alkotmányos jogait sértené, hanem az Alkotmánybíróság 1997-es döntésének is ellentmondana, sőt több olyan nemzetközi szerződéssel is ellenétben állna, amely biztosítja a kisebbségek számára az anyanyelven való tanulás jogát.

Juhász Sándor magyar kisebbségi képviselő a sajtónak nyilatkozva kijelentette: a minisztériumi elképzelés veszélybe sodorná a magyar tannyelvű középiskolai oktatást. Utalt arra, hogy amennyiben az illetékesek nem állnak el szándékuktól, és a kisebbségi iskolákban hét fő alatt nem engedélyezik a középiskolai osztályok elindulását, az az egyetlen magyar középiskolai központnak, az eszéki székhelyű  Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központnak a végét is jelentheti.

A szerb és az olasz kisebbség után a magyar kisebbség a legnagyobb számú nemzeti közösség Horvátországban. A 2011-es népszámlálási adatok szerint valamivel több mint 14 ezer magyar él itt, és mindössze egyetlen magyar középiskolai központ működik az országban. Az intézményben gimnázium és szakközép iskola is van, de az alacsony létszám miatt ezek az osztályok nem indulhattak volna el szeptembertől. A beiratkozások péntekig tartanak, addig még be lehet adni a jelentkezési lapokat.

A Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központot 1999. szeptember 28-án nyitotta meg Göncz Árpád akkori magyar és Zlatko Matesa akkori horvát miniszterelnök.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »