Két új minisztert neveztek ki

Csütörtökön kinevezte az államfő a két új minisztert, Peter Pellegrinit és Pavol Pavlist.

Andrej Kiska államfő csütörtökön elfogadta Dušan Čaplovič és Tomáš Malatinský lemondását, valamint kinevezte a helyükre kerülő Pellegrinit és Pavlist. Pellegrini az oktatásügyi miniszter székébe, Pavlis a gazdasági minisztérium élére került.

Az államfő mindkét tárcát rendkívül fontosnak tartja. „A gazdasági minisztérium szerepe azért fontos, mert olyan környezetet tud kialakítani, amelynek köszönhetően munkahelyek teremtődhetnek.” – állapította meg Kiska. Az elnök szerint az oktatásügy nehéz helyzetben van, de ebben látja az ország jövőjét is. „Emelni a tanár szerepét a társadalomban, visszaadni a méltóságát, eltüntetni a bürokráciát – a feladat hatalmas, de én drukkolok Önnek.” – mondta Pellegrininek az államfő. Robert Fico megköszönte az elnöknek, hogy ilyen hatékonyan együtt tudtak működni a kormányt érintő változások lebonyolításában.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

piktor94.hu

Hogyan védhetjük az autó alvázát? (x)

Az autók világában régi probléma a korrózió, ami az alváz megóvását célzó védekezés fontosságát emeli ki. Az alváz védelme olyan alapvető lépés, amely segít megakadályozni a rozsda és a mechanikai károk kialakulását.

Read More »