Erős ellenzék akar lenni a vadonatúj párt

A Háló (Sieť) párt a kormányzó Smer-SD erős ellenfele lehet – jelentette ki vasárnap Radoslav Procházka, az új ellenzéki párt vezetője.

Procházka a TA3 hírtelevízió vasárnapi vitaműsorában azt nyilatkozta, szeretnék, ha 2016-ban a választók eldönthetnék, a Smer-SD vagy a Háló alakít-e kormányt. A politikus szerint a jelenlegi kormánypárttal szemben többre van szükség, mint egy „sokszínű puzzle-ra”. Robert Fico pártjával elképzelhetetlennek tartja a közös kormányzást, ugyanakkor megjegyezte, hogy erről a kérdésről is a Háló alakuló közgyűlése hivatott dönteni.

A szeptemberben esedékes közgyűlésen nem jelölteti magát pártelnöknek, mert – hangsúlyozta – a párttagságnak kell eldöntenie, ki álljon a Háló élére. A pártot tagsági díjakból és hitelekből akarják fenntartani. Procházka a múlt héten 15 bankhoz fordult hitelkérelemmel.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »