Portugália már nem programország

Írország és Spanyolország után harmadikként Portugália is hátat fordított május 17-én a makrogazdasági kiigazítási programnak, három év után visszanyerve önálló gazdasági mozgásterét. Az írekhez hasonlóan a portugálok is elővigyázatossági program nélkül térnek vissza a „szabad életbe”.

Május 17-én sikeresen véget ért a portugál fiskális kiigazítási program, amit az EU és az IMF által nyújtott kölcsönök fejében kellett végrehajtania az elmúlt három évben az ibériai országnak.

Az írek és a spanyolok után a portugálok már a harmadikak a sorban, akik a trojka-program sikeres végrehajtásával képesek saját lábukra állni. A lisszaboni kormány Írország receptjét másolva a „csont nélküli kilépést” választotta, azaz egy védőhálót biztosító elővigyázatossági program helyett a rendkívül kedvező finanszírozási körülményeket kihasználva a piacokról kívánja finanszírozni magát.

Portugália kiválása után már csak Görögország és Ciprus tartozik a nemzetközi trojka páciensei közé. A görög program év végén jár le, és bár az athéni kormány bizakodó, jelenleg még nem lehet tudni, hogy szükség lesz-e egy harmadik mentőcsomagra. Ciprusnak tavaly márciusban kellett mentőövet dobni, de az ország eddig várakozások felül teljesített.

„A portugál hatóságok elszánt erőfeszítéseinek és a portugál nép kitartásának és bátorságának köszönhetően nagy előrelépés történt azoknak a gazdasági egyensúlyhiányoknak a kiküszöbölésében, amelyek sok éven keresztül béklyóként tartották fogva a gazdaságot” – jelentette ki a portugál „exit” alkalmából közzétett nyilatkozatában Siim Kallas alelnök, aki az EP-választási kampány idejére szabadságot kivett Olli Rehn helyére ugrott be a gazdasági és pénzügyi tárca élére.

Kallas szerint a kilépés ok az ünneplésre, de nem adhat okot az eltunyulásra. A talpra állás megszilárdítása és a még mindig elfogadhatatlanul magas munkanélküliség leszorítása érdekében a következő hónapokban és években lényeges fenntartani az egészséges költségvetési politikák és a növekedést támogató reformok melletti elkötelezettséget – mutatott rá a Bizottság alelnöke, aki a testület további támogatásáról biztosította Lisszabont.

A biztos arra is kitért, hogy a portugál kormány fenntartható pályára állította a közpénzügyeket. A pénzügyi szektort stabilizálták és megerősítették. A gazdaság számos ágazatában bevezetett szerkezeti reformok hatására javulni kezdett az ország versenyképessége és sikerült eltakarítani a beruházás és a munkahelyteremtés útjában álló akadályokat.

Portugália az elmúlt három évben összesen 74,5 milliárd euró kölcsönt kapott az Európai Uniótól (az EFSF-től és az ESM-től) és a Nemzetközi Valutaalaptól, megmenekülve ezzel a biztos csődtől.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »