Nincs mozgósítás Romániában – állítja a kormány

A védelmi minisztérium határozottan cáfolta pénteken azt a sajtótalálgatást, miszerint tartalékosok mozgósítására készülne az Ukrajnában kialakult helyzet miatt. Mint megírtuk, a hazai média Traian Băsescu államfőnek a tartalékosokkal kapcsolatos nyilatkozataiból és egy hétfőn megjelent miniszteri rendeletből arra következtetett, hogy „Románia háborúra készül”.

Az MTI bukaresti irodájához is eljuttatott közlemény szerint a szaktárca rendelete azt pontosította, mit kell tartalmaznia a sorozásra jelentkező fiatalok családi orvosi igazolásának.”Ennek a szabályozásnak semmi köze ahhoz, hogy a biztonság tekintetében milyen a helyzet Románia szomszédságában” – szögezte le a román védelmi minisztérium.

A tárca elutasította a román hadsereg műveleti hatékonyságára vonatkozó spekulációkat is, és óva intette a sajtót, hogy a „pszichológiai hadviselés” csapdájába essen. „Románia hadserege képes ellátni a nemzetbiztonságra és nemzetközi kötelezettségeire vonatkozó alkotmányos feladatait. Románia NATO-tagállamként az Észak-Atlanti Tanács határozatai alapján minden intézkedést meghoz, hogy készen álljon a NATO-térség közös védelméhez való hozzájárulásra” – mutat rá a román védelmi minisztérium közleménye.

A hazai sajtóban Oroszország Hangja rádiónak a román hadseregről szóló összeállítása is aggodalmat keltett. A román hadsereg felszereltségét lekicsinylő, haditechnikáját elavultnak minősítő eszmefuttatásban a műsor készítői állítólag arra a következtetésre jutottak, hogy Románia legfeljebb fél óráig tudja tartani magát, ha külső támadás éri.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »