Csökken a külföldön szolgáló katonák száma

Románia csökkenti külföldön szolgáló katonái létszámát, a nemzetközi missziókban résztvevő belügyi alakulatok létszáma ugyanakkor növekszik – derült ki a jövő évi haderő-felhasználási tervéből, amelyet december 17-i, keddi ülésén fogadott el a Legfelső Védelmi Tanács (CSAT).

A jövő évben 1311 román katona vállal szerepet a külföldi békemissziókban, 725-tel kevesebb, mint idén. A belügyminisztérium ugyanakkor 791 rendőrrel és katonával (csendőrrel) fog részt venni a NATO, Európai Unió, EBESZ és ENSZ égisze alatt szervezett missziókban: ez csaknem duplája az idei létszámnak.

A CSAT tájékoztatót hallgatott meg a hadsereg többéves fejlesztési ütemtervének életbe léptetéséről, amely előírja, hogy a védelmi minisztérium költségvetése 2016-ig el kell hogy érje a nemzeti össztermék 2 százalékát.

Románia az utóbbi két évtizedben aktív résztvevője volt a nemzetközi katonai műveleteknek Afganisztánban, Irakban, a Nyugat-Balkánon. Bukarest több ízben hangsúlyozta, hogy Románia nem csak „fogyasztója”, hanem „szolgáltatója” is a biztonságnak, azokban a katonai-politikai szövetségekben, amelyekben részt vesz.

1996 óta egyébként 25 román katona vesztette életét külföldön (elsősorban az afganisztáni nemzetközi katonai erőben – ISAF) vállalt feladatok teljesítése közben.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »