Nem voltak igazán jók a munkaerőpiaci adatok

A vártnál lényegesen rosszabb amerikai munkaerő-piaci adatokat láthattunk, míg a kiskereskedelmi értékesítések újfent emelkedni tudtak tegnap. Az árfolyammozgás azonban ezúttal is fordított volt, mint ahogy korábban megszokhattuk. A német DAX index 9.000 pontról 9.060 pontig ugrott, majd szépen lassanvisszaadta előnyét. A tengerentúli indexek és az EUR/USD kurzusa az emelkedés részt kihagyták, míg azaranyat nagyon csúnyán beadták.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »